Baglas Néptánc Egyesület
A Baglas Néptánc Egyesület elődje a Baglas Népi Együttes 1976 decemberében alakult Marcaliban
Ureczky Csaba nívódíjas koreográfus vezetésével.Másfél éves munka eredményeként 1978. tavaszán, Siófokon az együttes bronzminősítést ért el, amit 1980. tavaszán arany minősítés követett. Ebben az időszakban a számos hazai fellépés mellett az együttes Franciaországban és Bulgáriában vendégszerepelt. 1984 tavaszán az együttes különböző okok miatt sajnos megszűnt.
Ezután a városban a néptánchagyományokat az 1981-ben az utánpótlás nevelés céljából megalakult "Prücsök" gyermektánccsoport képviselte Csíkvári István vezetésével.Megalakulásának 20. évfordulójára 1996-ban újra összeállt az együttes egy jubileumi műsor erejéig. A nagy sikerű műsor hatására, a közben felnőtt fiatalokkal (volt Prücsök) kiegészülve újjáalakult az együttes Baglas Néptánc Egyesület néven.
Az újjáalakulást rövidesen hazai és külföldi fellépések követték. Az együttes vendégszerepelt Németországban, Horvátországban, Portugáliában, Törökországban és Olaszországban. A néptáncmozgalomban elért eredmények elismeréseként 2000. január 6-án "Somogy Polgáraiért" , 2001. március 24-én pedig "Marcali Polgáraiért" kitüntetésben részesült az együttes.
