2011. június 29.
Buda István szobrászművész és Ridovics Péter festőművész
2011. május 11.
Kisnémeth Ferenc
festõ - grafikus
2011. március 30.
KUNFFY LAJOS festőművész
Kovács József festőművész Marcaliban születtem, 1937-ben. Csurgón érettségiztem 1955-ben, majd a Tanárképző főiskola rajz-földrajz szakán folytattam a tanulmányaimat. Tanáraim közül nagy hatással volt rám Jákata János Munkácsy-díjas festőművész és Platthy György.
A rajz, ezen belül is az emberi alak és portré volt az, "erősségem".
Már főiskolás korom-ban díjat nyertem egy portré pályázaton. Azóta is a tájkép és a csendélet festés mellett a legkedve-sebb témám az emberi arc. A főiskola elvégzése után a Veszprém megyei Devecserbe kerültem. Bekapcsolódtam a me-gye rajztanárainak képzőművészeti életébe, s ugyanezt folytattam Somogyba, Marcaliba való hazatérésem után is.
Több alkalommal vettem részt nyári alkotótáborok munkájában. Egyéni és csoportos kiállításokon az alábbi helyeken vettem részt: Sopron, Sümeg. Miskolc, Keszthely, Fonyód, Barcs, Nagybajom, Törökkopány. Veszprém, Devecser, Budapest (Fáklya-klub), Marcali, Kaposvár, Györ (Egyházmegyei Kincstár), Hévíz.
Az elmúlt két évben a MAPA (Marcali Paletta) alapító tagjaként csoportos kiállításon városomban és Künzelsauban állítottam ki munkáimat.