Marcali Cafe

Kedves Érdeklődő!

A Marcali Városi Kulturális Központ idén is megrendezi immár hagyományos fotótáborát a Somogy megyei Marcaliban. Táborunkba olyan fotográfiában jártas alkotókat várunk, akik szívesen töltenének el egy hétvégét városunkban, ismerkednének meg annak lakóival, más települések fotósaival és szívesen vennének részt egy közös, a hétvége során készült képekből összeállított kiállítás létrehozásában.

Idei táborunk fő témája: Marcali néptáncos jelene és múltja. A kiállítás anyagának létrehozásában a Baglas Néptánc Együttes,a Baglas Fundamentum Táncegyüttes és a Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola néptánc tanszakának növendékei működnek közre. Idén autentikus és színpadi környezetben kínálunk lehetőséget résztvevőnknek életképek, portrék, mozgástanulmányok készítésére, illetve csoportos kiállítási lehetőséget a Kulturális Korzó galériájában.

A tábor időpontja: 2017. június 24-25. (szombat-vasárnap)

Helyszíne: Marcali, Somogy megye

Tervezett létszám: 10 fő

Részvételi díj: a részvétel ingyenes, ám regisztrációhoz kötött.

A résztvevők - a tervezett létszám eléréséig - az eddigi táborainkon résztvevők ajánlása útján kerülnek beválogatásra, vagy jelentkezhetnek önállóan is (pár saját készítésű kép csatolásával) az Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges. címen.

A jelentkezés folyamatos! Még szabad: 0 hely (frissítve: 2017.05.31. 15:30)

Bővebb információ:

Zsirai Tibor, művelődési asszisztens

email: Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.

telefon: 85/510-448, 70/329-6317

 

Előző évi ízelítő:


IV. Marcali Fotótábor - Strandképek (megnyitó)

IV. Marcali Fotótábor - Képek

Marcali Portál - Strandképek

Ruprech Judit - Pacskerek és csobbanások

 

Széchenyi 2020

szechenyi 2020 logo allo color RGB

Nemzeti Kulturális Alap

nka logo

Keressen minket Facebookon is!

Digitális Jólét Program Pont

Nyitvatartás

Kulturális Korzó

A 484/2020 (XI. 10.) kormányrendelet alapján a rendeletben meghatározott kivétellel tilos a közművelődési intézmények látogatása és e helyszíneken – az ott foglalkoztatottak kivételével – a tartózkodás. A rendelet értelmében a Kulturális Korzó 2020. november 11-től 30 napon át zárva tart.

Információ: 06 85 510 448

Elérhetőségek:

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ
8700 Marcali, Múzeum köz 2.
Tel: 06 85 510 448
E-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.