Marcali Cafe

Az egyre nagyobb érdeklődésre való tekintettel idén négy turnus napközis tábort hirdetett meg a kulturális központ június 26 és augusztus 4 között, alsó tagozatos iskolások számára.
A négy tábor programterve ugyanaz volt: kreatív foglalkozások, mozizás, kirándulás, strandolás és sok-sok játék.

Az első tábort, mely TÁMOP fenntarthatóság keretében zajlott, Babainé Mikó Beáta tanító vezette. A további három tábor vezetését Szőcs Andrea, a Kulturális Központ tanító végzettségű munkatársa látta el.

A kreatív foglalkozások alkalmával nagyon sok szép dolgot készíthettek a gyerekek, melyeket természetesen hazavihettek. A selyemfestés, üvegfestés mellett készítettünk álomfogót, zokninyuszit, papírguriga kisautót, kincses dobozt, pompomot, puzzle-t és díszítettünk textiltarisznyát. A múzeum együttműködésével pólót batikolhattunk és kötelet is gyárthattunk. A könyvtár jóvoltából pedig részt vehettek a gyerekek Pásztohy Panka meseillusztrátor könyvbemutatóján.

Az első két tábor alkalmával a Mesztegnyői Faluházhoz látogattunk el, ahol kézműves foglalkozásokon és kalandos templomtúrán vehettünk részt.
A harmadik és negyedik turnus kiránduló célpontja a balatonszentgyörgyi Csillagvár volt, ahol a várlátogatás mellett az állatsimogatásé és a rengeteg játéké volt a főszerep.
A táborvezető pedagógusok munkáját mindvégig segítette a táborszervező és Lisztes Károly kulturális közfoglalkoztatott munkatárs.

Széchenyi 2020

szechenyi 2020 logo allo color RGB

Nemzeti Kulturális Alap

nka logo

Keressen minket Facebookon is!

Digitális Jólét Program Pont

Nyitvatartás

Kulturális Korzó

A 484/2020 (XI. 10.) kormányrendelet alapján a rendeletben meghatározott kivétellel tilos a közművelődési intézmények látogatása és e helyszíneken – az ott foglalkoztatottak kivételével – a tartózkodás. A rendelet értelmében a Kulturális Korzó 2020. november 11-től 30 napon át zárva tart.

Információ: 06 85 510 448

Elérhetőségek:

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ
8700 Marcali, Múzeum köz 2.
Tel: 06 85 510 448
E-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.