Marcali Cafe

Esélyegyenlőségi napok keretében ismerkedhettek az érdeklődők a fogyatékkal élők világával kedden és szerdán. A szervezők előre leszerveztett iskolai csoportokat vártak a Künzelsau térre, de adott volt a lehetőség a programba való egyéni csatlakozásra is.

A Vakok és Gyengénlátók Somogy Megyei Egyesülete közreműködésével a látássérültségből adódó nehézségeket tapasztalhatták meg a gyerekek. Különböző feladatokat lehetett megoldani - látás hiányában - más érzékszervekre hagyatkozva. Illatokat, tárgyakat kellett felismerniük, kipróbálhatták a Braille írást, betekintést nyerhettek a vakvezetőkutyák munkáját.

A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének Somogy Megyei Szervezete által rendezett programon a gyerekek tanulhattak a jelnyelvi kommunikáció alapjairól, elleshettek egy-két szót, kifejezést, megismerkedhettek a hallássérültek mindennapjaival és azzal, hogy fogyatékosságukkal a mindennapi életben mit, hogyan tudnak megoldani.

A Máltai Szeretetszolgálat munkatársai érzékenyitő programokkal, játékokkal várták a gyerekeket. Céljuk az volt, hogy a tanulók találkozzanak a fogyatékosságok típusaival, intézményük fiataljaival. Kvízfeladatok, érzékszervi játékok segítették az ismerkedést, beszélgetést.

A Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesületének és a marcali Hétszínvirág Iskolának közös programján egy Ability parkban kerekesszékbe "kényszerülve" tehették próbára képességeiket a résztvevők.

További cikkek:
Marcali Portál - Jó élményekkel, izgalmas tapasztalatokkal zárult az Esélyegyenlőségi Napok első napja
Marcali Portál - Összefoglaló - Esélyegyenlőségi nap

Széchenyi 2020

szechenyi 2020 logo allo color RGB

Nemzeti Kulturális Alap

nka logo

Keressen minket Facebookon is!

Digitális Jólét Program Pont

Nyitvatartás

Kulturális Korzó

A 484/2020 (XI. 10.) kormányrendelet alapján a rendeletben meghatározott kivétellel tilos a közművelődési intézmények látogatása és e helyszíneken – az ott foglalkoztatottak kivételével – a tartózkodás. A rendelet értelmében a Kulturális Korzó 2020. november 11-től 30 napon át zárva tart.

Információ: 06 85 510 448

Elérhetőségek:

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ
8700 Marcali, Múzeum köz 2.
Tel: 06 85 510 448
E-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.