Marcali Cafe

A nyári Korzó táborok második turnusát tudhatja maga mögött a szervező Művelődési Központ. A július 8 és 12 közötti tábor fókuszában a társasjátékok álltak, illetve a szó szerinti társas játékok.

A résztvevő gyermekek nem csak a Korzó Társasbázis kínálatában szereplő játékokat használhatták, hanem fiús és lányos témájú társasjátékokat is kitaláltak, melyeket saját maguk el is készítettek. Az egyedi játékokat bajnokság keretében próbálták ki és haza is vihették.

A játékos foglalkozásokat ezúttal is buszos kirándulással és biciklitúrával tették izgalmasabbá a szervezők. A tábor zárásaként pedig mozizhattak és strandolhattak is a gyerekek.

A turnus vezetői: Huszárné Szőcs Andrea, Háromi-Horváth Krisztina, Lisztes Károly és Zsirai Tibor.

Tovább cikkek:

Marcali Portál - Társasbázis napközis tábor a KorzóbanTársasbázis napközis tábor a Korzóban

Széchenyi 2020

szechenyi 2020 logo allo color RGB

Nemzeti Kulturális Alap

nka logo

Keressen minket Facebookon is!

Digitális Jólét Program Pont

Nyitvatartás

Kulturális Korzó

A 484/2020 (XI. 10.) kormányrendelet alapján a rendeletben meghatározott kivétellel tilos a közművelődési intézmények látogatása és e helyszíneken – az ott foglalkoztatottak kivételével – a tartózkodás. A rendelet értelmében a Kulturális Korzó 2020. november 11-től 30 napon át zárva tart.

Információ: 06 85 510 448

Elérhetőségek:

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ
8700 Marcali, Múzeum köz 2.
Tel: 06 85 510 448
E-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.