Marcali Cafe

Az „ Érik a szőlő- Marcali éléskamrája” projekt keretében kilenc foglalkozásból álló kézműves szakkört hirdetett felnőtteknek a Marcali Művelődési Központ.
A szakkör hatodik foglalkozására március 09-én került sor a Kulturális Korzóban.

 


A foglalkozás résztvevői a kézügyességet és nagy figyelmet igénylő selyemvirág készítéssel ismerkedhettek meg Mihalics Andrea vezetésével és gyakorlati útmutatói alapján, Vati Cintia közreműködésével.
A színes selyemanyagokból a résztvevők kedvükre kiválaszthatták azt a színárnyalatot, amelyekből rózsát készíthettek.
Az elkészült virágok színes díszdobozba, rózsaboxba kerültek, vidám sokszínűségükkel a tavaszt köszöntötték.

Széchenyi 2020

szechenyi 2020 logo allo color RGB

Nemzeti Kulturális Alap

nka logo

Keressen minket Facebookon is!

Digitális Jólét Program Pont

Nyitvatartás

Kulturális Korzó

A 484/2020 (XI. 10.) kormányrendelet alapján a rendeletben meghatározott kivétellel tilos a közművelődési intézmények látogatása és e helyszíneken – az ott foglalkoztatottak kivételével – a tartózkodás. A rendelet értelmében a Kulturális Korzó 2020. november 11-től 30 napon át zárva tart.

Információ: 06 85 510 448

Elérhetőségek:

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ
8700 Marcali, Múzeum köz 2.
Tel: 06 85 510 448
E-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.