Marcali Cafe

A kreativitást előtérbe helyező legó-játék varázslata sokszor nem ér véget a gyerekkorral: felnőttek milliói is élnek a legó bűvöletében. Ezért mini LegoLandbe hívta a családokat a művelődési központ a „Cool-túra - a kultúra négy évszaka” című pályázatban megvalósuló „kultúraválasztó” ismeretterjesztő program keretében.

A Kulturális Korzóban felépített kiállításon több mint 25 nevezetes épület, városrész, szuperhős és látványos jármű Lego© változatával ismerkedhettek meg az érdeklődők, mely egyszerre volt szórakoztató és tanító jellegű is, mivel számos érdekességet tudhattak meg például a Londoni Óriáskerékről, a Shanghai felhőkarcolókról, vagy épp a Ford Mustang Shelby GT autóról.

A Lego© foglalkoztatóban pedig mindenki a saját kedve szerint kreatívkodhatott több ezer darab legóval. Épületek, tájrészletek, akciódús legó-városok születtek a nagy játékasztalon. A gyerekeknek szólt az óriási Lego© kifestő is, mely a nap végére el is nyerte színes alakját. A rendezvény kísérőprogramja volt a Disney Kastély fotóparaván – a kisebbek legnagyobb örömére - a Mancs őrjárat egyik népszerű kutyusával, Chase-el.

Széchenyi 2020

szechenyi 2020 logo allo color RGB

Nemzeti Kulturális Alap

nka logo

Keressen minket Facebookon is!

Digitális Jólét Program Pont

Nyitvatartás

Kulturális Korzó

A 484/2020 (XI. 10.) kormányrendelet alapján a rendeletben meghatározott kivétellel tilos a közművelődési intézmények látogatása és e helyszíneken – az ott foglalkoztatottak kivételével – a tartózkodás. A rendelet értelmében a Kulturális Korzó 2020. november 11-től 30 napon át zárva tart.

Információ: 06 85 510 448

Elérhetőségek:

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ
8700 Marcali, Múzeum köz 2.
Tel: 06 85 510 448
E-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.