Marcali Cafe

Már elkezdték a Gamesz dolgozói a Piac tér berendezését a szombati Borforraló fesztiválra. A szervező Marcali Művelődési és Szabadidő Központ Nonprofit Kft. az időjárási előrejelzések figyelembevételével készül a rendezvényre. A borforraló csapatokat befogadó sátrak úgy lesznek kialakítva, hogy védelmet adjanak a zordabb körülmények közepette is.

Szombaton déltől lesz lezárva a Piac tér. Ettől az időponttól már érkeznek a borforraló csapatok - a megadott határidőig tíz csapat jelentkezett be. Az árusok is innentől kezdve foglalhatják el helyeiket. A kínálat bőséges: lesz bajorperec, látványpizza, hot-dog, hamburger, kürtős kalács, sült gesztenye, popcorn, édesség, kézműves sör és pálinka, valamint kézműves ajándékok között is lehet válogatni.
A színpadi produkciók sorát 16 órakor a Marcali 3 Tenor nyitja. Majd 17:30 órakor a Cairo Együttes lép fel. A sztárvendég 19 órától Peter Srámek lesz. 20 órától pedig a Capuccino Együttes húzza a talp alá valót.
16 órától 18 óráig a mohácsi busókkal is lehet farsangolni, fotózkodni!
A csapatok 14 órától forralhatják a boraikat – egészen 16 óráig. Ekkor elindulnak a zsűri tagjai, hogy pontozzák az elkészült nedűket. Eredményhirdetés 17 órakor lesz.
Az érkező vendégek is megízlelhetik a versengő csapatok forralt borait, 400 forintos kóstolásra feljogosító fesztiváljegy vásárlásával.
A fesztivál védjegyévé vált borforralós bögrékből 600 forintos darabáron - a korábbi évek kínálata alapján lehet válogatni, – többféle színben.
A fesztiválzárás 21 órakor lesz.
Fesztivál helyszínrajza a Piac téren:

Széchenyi 2020

szechenyi 2020 logo allo color RGB

Nemzeti Kulturális Alap

nka logo

Keressen minket Facebookon is!

Digitális Jólét Program Pont

Nyitvatartás

Kulturális Korzó

A 484/2020 (XI. 10.) kormányrendelet alapján a rendeletben meghatározott kivétellel tilos a közművelődési intézmények látogatása és e helyszíneken – az ott foglalkoztatottak kivételével – a tartózkodás. A rendelet értelmében a Kulturális Korzó 2020. november 11-től 30 napon át zárva tart.

Információ: 06 85 510 448

Elérhetőségek:

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ
8700 Marcali, Múzeum köz 2.
Tel: 06 85 510 448
E-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.