Marcali Cafe

Csaba napi vigadalom volt Ureczky Csaba tánckoreográfus emlékére Marcaliban. A néptánc találkozó programja a boronkai kultúrháznál indult, ahol a nívódíjas koreográfus emléktáblájánál fia, ifjabb Ureczky Csaba, aki a marcali Baglas Fundamentum Táncegyüttes vezetője, elevenítette fel édesapja munkásságát.

Június 26-án a Marcali víztározónál tartotta, a most már hagyományosnak mondható, családibarát piknikjét a Marcali az Otthonunk Egyesület. A ragyogó időben és kiváló hangulatban megtartott rendezvényen közel kettőszáz egyesületi tag, családtag, szimpatizáns és meghívott vendég vett részt.

A Marcali Városi Kulturális Központ szervezésében - egész hétvégés alkotótábor keretein belül - negyedik alkalommal látogattak el vidéki fotográfusok városunkba. A 2016-os tábor témája a Városi Fürdő volt. Az elkészült képekből a nyár folyamán a strand Fürdő Galériájában, szeptemberben pedig a Kulturális Korzó folyosógalériáján nyílik kiállítás.

Éjszakai fürdőzés várta az érdeklődőket szombat éjjel a Városi Fürdőben. Kísérőprogramként - a Kulturális Központ szervezésében - a Horihorgas Hujákolók Gólyalábas Társulatának Tűzrege című előadását mutatták be, először az Európa park szabadtéri színpadán, majd a fürdő területén.

Lauer Péter Álmaid lassan című verseskötetének bemutatója volt hétfő este a Kulturális Korzó mozitermében. A beszélgetéssel egybekötött felolvasást Huszár Mihály vezette.

Öt éve, 2011. június 10-én adták át a Kulturális Korzó épületét. A jubileum alkalmából a Kulturális Központ és a Marcali Múzeum egész nap programokkal várta az érdeklődőket.

Szezonnyitó, városrészek közötti tekevrsennyel, kiállítás megnyitóval, zenés műsorral, májusfa kitáncolással és bállal köszöntötték a nyarat Gyótán.

A Gyermekvédelmi Hét keretében szerdán új anya-baba otthont adtak át Marcaliban a Somogy Megyei Gyermekvédelmi Központ Százszorszép Gyermekotthonában. Az új lakásotthonban hat szobát alakítottak ki az anyáknak és gyermekeiknek, a legmodernebb körülményeket biztosítva a baba-mama együttléthez.

Széchenyi 2020

szechenyi 2020 logo allo color RGB

Nemzeti Kulturális Alap

nka logo

Keressen minket Facebookon is!

Digitális Jólét Program Pont

Nyitvatartás

Kulturális Korzó

A 484/2020 (XI. 10.) kormányrendelet alapján a rendeletben meghatározott kivétellel tilos a közművelődési intézmények látogatása és e helyszíneken – az ott foglalkoztatottak kivételével – a tartózkodás. A rendelet értelmében a Kulturális Korzó 2020. november 11-től 30 napon át zárva tart.

Információ: 06 85 510 448

Elérhetőségek:

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ
8700 Marcali, Múzeum köz 2.
Tel: 06 85 510 448
E-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.