Marcali Cafe

10. alkalommal rendezték meg az állami gondoskodásban élő gyerekek fesztiválját Marcaliban.

Óvodai tehetségbemutató gálát rendeztek a Művelődési Ház színháztermében. A gálán bemutatkoztak a az Óvodai Központ alkotó- és tehetségműhelyei, elhangzottak egyéni verses, mesés produkciók, valamint kiállításra kerültek óvodás rajzok, festmények is.

A Boronkai Munkacsoport szervezésében gyereknapot tartottak a boronkai városrészben. A szervezők a hangsúlyt az ingyenes programokra helyezték, így a kipróbálható játékok (ugrálóvár, szumós ruha, quad), a kreatív foglalkozások (arcfestét, sógyurmázás, színezők) mellett ingyenes üdítőitalokkal és harapnivalóval is várták az érdeklődőket.

Gyereknap alkalmából családi játszóház volt a Kulturális Korzóban. A legkisebbeket babakuckó, a nagyobbakat készség és képességfejlesztő játékok, valamint kézműves foglalkozások várták a délelőtt folyamán.

A Hősök Napján megemlékezést tartottak a kéthelyi temetőben. Kéthely község önkormányzata, a község és a környékbeli lakosok az ejtőernyős hősi halottak előtt rótták le kegyeletüket.

A hétvégén - színes programok kíséretében - megnyitottak a Marcali Városi Fürdő és Szabadidőközpont szabadtéri medencéi, s kezdetét vette a 2015-ös strandszezon.

A  Fejér  Megyei Honvéd Nyugállományúak Székesfehérvári Klubja 8. alkalommal rendezte meg a  “Székesfehérvári Katonanóta - Katonadal“ bemutatót.

A Marcali helyőrségben szolgálatot teljesítő katonai szervezetek emlékére felállított kopjafánál emlékezett a Magyar Honvédelem Napjára a Marcali Bajtársi Egyesület és a Honvéd Nyugállományúak Klubja.

Széchenyi 2020

szechenyi 2020 logo allo color RGB

Nemzeti Kulturális Alap

nka logo

Keressen minket Facebookon is!

Digitális Jólét Program Pont

Nyitvatartás

Kulturális Korzó

A 484/2020 (XI. 10.) kormányrendelet alapján a rendeletben meghatározott kivétellel tilos a közművelődési intézmények látogatása és e helyszíneken – az ott foglalkoztatottak kivételével – a tartózkodás. A rendelet értelmében a Kulturális Korzó 2020. november 11-től 30 napon át zárva tart.

Információ: 06 85 510 448

Elérhetőségek:

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ
8700 Marcali, Múzeum köz 2.
Tel: 06 85 510 448
E-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.