Marcali Cafe

A Marcali Művelődési Központ 2020 márciusában , intézményünk kényszerű zárásakor, felhívást tett közzé azoknak a nagyszülőknek, szépkorúaknak, akik a pandémia miatt otthonukban töltötték idejük nagy részét , de eközben aktívan, különböző technikájú alkotásokat létrehozva teltek a mindennapjaik.

Szerettük volna nyilvánosan is bemutatni azokat a kreatív és tehetséges nagyszülőket, akik idáig csupán családjuk és a maguk örömére készítettek míves kézimunkákat, lakásdíszeket, mesefigurákat és használati tárgyakat,felhívásunkra azonban megmutathatták másoknak is, a nyilvánosság elé tárva, hogy alkotni örömteli tevékenység!

Sok Kreatív Nagyi munkájában, alkotásában gyönyörködhettek a honlapunkra és a közösségi oldalunkra látogatók, s mi, szervezők, azt remélve indítottuk útjára a kezdeményezést, hogy inspiráljuk ezzel a többi nagyszülőt is arra, hogy szabadidős hobbiját bemutassa másoknak . A most látható Kiállításon a Kreatív Nagyik honlapunkon megjelent alkotásaiból nyújtunk át időrendben egy csokrot a szabadtéri tárlat látogatóinak.

KŐHALMI LAJOSNÉ horgolásai és textilből varrott virágai a húsvéti ünnepek jegyében készültek.

KAHANCZA IBOLYA újrahasznosított anyagok , petpalack, hungarocell, kinder tojás kapszulák felhasználásával ötletes módon kapcsolódott munkáival az ünnephez.

BECK ZOLTÁNNÉ mívesen horgolt terítői és tojásdíszei a Húsvétot köszöntötték.

KUTI ANDRÁSNÉ horgolt kínáló kosárkákat és színpompás horgolt tojásdíszeket készített.

FISLINÉ TAMÁS ÉVA a mesék állathőseit horgolással készítette, munkáival derűs pillanatokat szerezve nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek számára is.

BÍRÓ LAJOSNÉ Öreglakról küldte el papírból és textilből készített alkotásait, lakásdíszeit, amelyek újrahasznosított anyagokból készültek.

GAZDA SZILVIA Mesztegynyőrőről, horgolt, játékos figurákkal , manócskákkal örvendezette meg a kicsiket és a nagyokat.

NAGYFI BÉLÁNÉ hímzései és gobelenjei aprólékos kidolgozást és nagy figyelmet igényeltek a készítőjétől.

FÁBIÁN LÁSZLÓNÉ alkotásai az újrahasznosítás jegyében készültek. Sokszínű és különböző technikával készült ékszerei, divat táskái, lakásdíszei kézműves sokoldalúságáról vallanak.

CSORDÁS FERENCNÉ kedvenc időtöltése az olvasás és kertészkedés mellett a kézimunkázás. Horgolt angyalkái a karácsonyi készülődés jegyében születtek.

NAGYPÁL BÉLÁNÉ Adamecz Erzsébet az aktív néptáncolás befejezése után új hobbira talált a kézműveskedésben. Elvégzett egy népi bútorfestő tanfolyamot és azóta az új technika elsajátításával különböző tárgyakat, dobozokat, kulcstartókat, ajtó kopogtatókat varázsol újjá, és egyedivé.

T. Molnár Gertrúd

 

Széchenyi 2020

szechenyi 2020 logo allo color RGB

Nemzeti Kulturális Alap

nka logo

Keressen minket Facebookon is!

Digitális Jólét Program Pont

Nyitvatartás

Kulturális Korzó

A 484/2020 (XI. 10.) kormányrendelet alapján a rendeletben meghatározott kivétellel tilos a közművelődési intézmények látogatása és e helyszíneken – az ott foglalkoztatottak kivételével – a tartózkodás. A rendelet értelmében a Kulturális Korzó 2020. november 11-től 30 napon át zárva tart.

Információ: 06 85 510 448

Elérhetőségek:

Marcali Művelődési Központ
8700 Marcali, Múzeum köz 2.
Tel: 06 85 510 448
E-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.

Munkatársaink elérhetőségei