Marcali Cafe

Újabb rózsákkal bővült Marcaliban a Béke park, az önkormányzat, annak Gamesz szervezete, valamint a Marcali Művelődési és Szabadidő Központ Nonprofit Kft. közös kezdeményezésére és együttműködésében. A 2015-ben elindított rózsaültetésnek több célja is van.

Az egyik, amire Tanai Bernadett, a Gamesz vezetője is kitért a köszöntőjében: évről-évre annyi rózsatövet ültetnek el, ahány marcali gyermek születik. A gyönyörűen nyíló rózsák között sétálva, valamennyi gyermekeinkre emlékeztet majd. Az elmúlt évben 93 kisbaba jött világra, így ennyi virág is került idén a parkba. A „Legyen ismét rózsákkal teli a park!” elnevezésű ünnepségre meghívót kaptak a város újszülöttjei is, akiknek szülei ültették el a rózsákat. Bár a járványügyi helyzet némileg felülírta az ültetés hagyományát, az ideivel együtt már több mint 500 rózsabokor díszíti a parkot.

A másik célja a Rózsalugasnak, hogy az ültetést a Föld napjához kötik városépítő-szépítő szándékkal.

A harmadrészt pedig a parkos zöldfelület virágosítása annak a hagyománynak is a felelevenítése, amikor még rózsákkal volt tele a Béke park. Ezt az arcát is szeretnék jelképesen visszaadni a parknak.

Széchenyi 2020

szechenyi 2020 logo allo color RGB

Nemzeti Kulturális Alap

nka logo

Keressen minket Facebookon is!

Digitális Jólét Program Pont

Nyitvatartás

Kulturális Korzó

A 484/2020 (XI. 10.) kormányrendelet alapján a rendeletben meghatározott kivétellel tilos a közművelődési intézmények látogatása és e helyszíneken – az ott foglalkoztatottak kivételével – a tartózkodás. A rendelet értelmében a Kulturális Korzó 2020. november 11-től 30 napon át zárva tart.

Információ: 06 85 510 448

Elérhetőségek:

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ
8700 Marcali, Múzeum köz 2.
Tel: 06 85 510 448
E-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.