Marcali Cafe

Május utolsó vasárnapja a Hősök Emlékünnepe, a háborúkban elesett katonák emlékére. Marcaliban is, a Balaton M&K Fúvósegyüttes közreműködésével, koszorúzó ünnepséggel tisztelegtek a hősök előtt.

Sütő László polgármester az emlékünnep törvényi hátterének születéséről beszélt, s szólt arról: amikor a hősökre emlékezünk, akkor nem csak a két világháborúban elesettekre emlékezünk, hanem valamennyi harcra, háborúra, ami áldozatokat követelt a magyaroktól. Kiss Iván címzetes prépost, Marcali esperes-plébánosa emlékezésében arról is szólt: az egyháznak is voltak hősei. Példaként említette Apor Vilmos győri püspököt, akivel a győri nők védelme közben orosz katonai sortűz végzett. – Ezen a napon nem csak azokért a hősökért imádkozunk, akiket egyházunk áldozott, hanem mindazokért, akik a magyar nép történetében cselekedeteikkel kiérdemelték, hogy hősök legyenek – tette hozzá a címzetes prépost. Az ünnepi megemlékezésen I. és II. világháborús katonadalokkal fellépett a Marcali Bajtársi Dalárda is. A Dalárda, a műsor után a kéthelyi temetőben, a II. világháborúban hősi halált halt ejtőernyős katonák emlékére rendezett megemlékezésen is részt vett. Az I világháborús Emlékműnél Marcali Város koszorúja mellett, a Római Katolikus Egyház, a Kaposvári Toborzó és Érdekvédelmi Központ, a Marcali Bajtársi Egyesület, a Marcali Honvéd Nyugállományúak Klubja, a Marcali Kulturális Intézmények, a Marcali az Otthonunk Egyesület, a Polgári Marcaliért Egyesület, a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület, a FIDESZ Marcali Szervezete, a KDNP Marcali Szervezete, a Magyar Szocialista Párt Marcali és Városkörnyéki Szervezete helyezett el koszorút.

Bővebben a Marcali Online Videós Hírportálon.
Bővebben a Marcali Portálon.

Széchenyi 2020

szechenyi 2020 logo allo color RGB

Nemzeti Kulturális Alap

nka logo

Keressen minket Facebookon is!

Digitális Jólét Program Pont

Nyitvatartás

Kulturális Korzó

A 484/2020 (XI. 10.) kormányrendelet alapján a rendeletben meghatározott kivétellel tilos a közművelődési intézmények látogatása és e helyszíneken – az ott foglalkoztatottak kivételével – a tartózkodás. A rendelet értelmében a Kulturális Korzó 2020. november 11-től 30 napon át zárva tart.

Információ: 06 85 510 448

Elérhetőségek:

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ
8700 Marcali, Múzeum köz 2.
Tel: 06 85 510 448
E-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.