Marcali Cafe

Marcali és Maroshévíz 25 éves testvérvárosi kapcsolatának ünnepélyes keretek között való megerősítésével vette kezdetét a Marcali, Maroshévíz és Medulin testvérvárosok részvételével megrendezett 2015-ös Nemzetek Fesztiválja.
Dr. Sütő Lászó, Marcali polgármestere és Olariu Dumitru, Maroshévíz alpolgármestere aláírásukkal erősítették meg a két település következő 25 évre is tervezett partnerségi szándékát.

A megnyitót követően az érdeklődők előadást hallgathattak meg a Kulturális Korzó mozitermében az Európa a Polgárokért Programról és az EU támogató politikájáról, a maroshévízi Centru Cultural Toplita Néptánc Együttes pedig a piactéren nyitotta meg a művészeti együttesek fellépéseinek sorát.

Koradélután került sor a Nemzetek Falának avatására. Dr. Sütő László polgármester elmondta, Marcali város azzal a szándékkal indította útra a kezdeményezést, hogy a jövőben Marcaliba látogató külföldi delegációk mind elhelyezhessék kézjegyüket a falon.


Ezt követően a három testvértelepülést és annak környezetét, illetve természeti értékeit bemutató fotókiállítás nyílt a Kulturális Korzó Kortárs Galériájában.

Délután a maroshévízi Kemény János Elméleti Líceum gyermekténcosai adtak műsort a Városi Fürdőben, a Kulturális Korzó mozitermében pedig Konferencia az önkéntesség jegyében előadássorozat további két előadására került sor Állampolgárság, részvétel, együttműködés és Önkéntesség - a fejlődés szabad útja címmel.

Este a Művelődési Ház színháztermében mutatkoztak be a testvérvárosok művészeti együttesei. Fellépett a Bajtársi Dalárda, a Flori Toplitene énekkar, a Mendula Kulturális és Művészeti Egyesület néptáncosainak csoportja, a Marcato Ütőegyüttes, valamint a Balaton M&K Fúvós Együttes.

Marcali Portál - Elkezdődött a Nemzetek Fesztiválja…

Marcali Portál - Felavatták a Nemzetek Falát …

Marcali Portál - Nagyszerű produkciók a nyitógálán …

Széchenyi 2020

szechenyi 2020 logo allo color RGB

Nemzeti Kulturális Alap

nka logo

Keressen minket Facebookon is!

Digitális Jólét Program Pont

Nyitvatartás

Kulturális Korzó

A 484/2020 (XI. 10.) kormányrendelet alapján a rendeletben meghatározott kivétellel tilos a közművelődési intézmények látogatása és e helyszíneken – az ott foglalkoztatottak kivételével – a tartózkodás. A rendelet értelmében a Kulturális Korzó 2020. november 11-től 30 napon át zárva tart.

Információ: 06 85 510 448

Elérhetőségek:

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ
8700 Marcali, Múzeum köz 2.
Tel: 06 85 510 448
E-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.