Marcali Cafe

Fennállásának 30. évfordulóját ünnepelte az intézmény pénteken. A rendezvények a Kulturális Korzó adott helyet.

Az óvodások műsorát és az ünnepi beszédet dr. Sütő László polgármester miniszteri elismerést adott át az intézmény dolgozójának, Tóthné Szalavári Ottíliának. A Kulturális Korzó aulájában régi tablóképek elevenítették meg az elmúlt éveket, emellett a mostani óvodások rajzaiból is kiállítás nyílt Az én óvodám címmel.

A Marcali Városi Kulturális Központ által szervezett 2013-2014-es színházi évad bérletes sorozatának első előadását láthatta kedden a közönség a Művelődési Ház nagytermében.

A Sziget Színház színészgárdája a Mágnás Miska című operettet mutatta be teltház előtt.

Hegedűs László festőművész emlékkiállítása nyílt a Kulturális Korzó kortárs galériájában. A tárlatot T. Molnár Gertrúd,a kiállítás szervezője ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.

Az 1996-ban elhunyt művész - a kaposvári Rippl Rónai Múzeumnak ajándékozott képeiből - válogatott anyaga december 15-ig tekinthető meg galériánkban

Dr. Zacher Gábor toxikológus főorvos tartott előadást a Művelődési Ház nagytermében Mindennapi mérgeink címmel. A Marcali Városi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési programsorozatának keretében megrendezett közönségtalálkozón elsősorban a mai fiatalokra leselkedő veszélyekről mesélt hallgatóságának, de nagy általánosságban szóba kerültek hétköznapi függőségeinknek okozói is.

A Marcali Városi Kulturális Központ fotópályázatot hirdet amatőr és profi fotósok részére 2013-ról jelentjük! - Marcali város kulturális eseményei képekben címmel.

Játszóházzal várt a Kulturális Központ kicsiket és nagyokat szerda délután. A kézművesfoglalkozások mellett sor került az intézmény által meghirdetett töklámpás verseny eredményhirdetésére.

A kísérteties hangulatról az Imre Sándor Szeretetszínház színészei és éjszakába nyúló horrorfilmvetítés gondoskodott.

Szüreti bált tartottak szombaton Horvátkúton. A délutáni felvonulást követően a szervezők a helyi kultúrházban várták a szórakozni vágyókat. Megnyitották a Kulturális Központ Marcali - Jó neked! című vándorkiállítását a városrészben is, majd az Imre Sándor Szeretetszínház is bemutatta Terülj, terülj asztalkám! című népi mesejátékát.

Kapcsolódva a Kulturális Központ Városrészi Gasztro-túra elnevezésű programsorozatához, a horvátkutiak süteményeiket neveztek a megmérettetés sorozatra. A legjobb sütemények készítőit oklevéllel és ajándéktárgyakkal is jutalmazták.

Az 1956-os forradalomra emlékeztek a Hősök terén, október 23-án este. Az ünnepi szentmisét követően dr. Sütő László polgármester, a megjelent pártok és civil szervezetek képviselői, valamint az ünneplő közönség is az 56-os emlékműnél helyezte el az emlékezés mécseseit és koszorúit.

Széchenyi 2020

szechenyi 2020 logo allo color RGB

Nemzeti Kulturális Alap

nka logo

Keressen minket Facebookon is!

Digitális Jólét Program Pont

Nyitvatartás

Kulturális Korzó

A 484/2020 (XI. 10.) kormányrendelet alapján a rendeletben meghatározott kivétellel tilos a közművelődési intézmények látogatása és e helyszíneken – az ott foglalkoztatottak kivételével – a tartózkodás. A rendelet értelmében a Kulturális Korzó 2020. november 11-től 30 napon át zárva tart.

Információ: 06 85 510 448

Elérhetőségek:

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ
8700 Marcali, Múzeum köz 2.
Tel: 06 85 510 448
E-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.