TÁMOP- 3.2.3/A-11/1

A  kézműves szakkörös diákok összevont csoportja, 3 napos, bent lakásos táborban vett részt az elmúlt napokban, Balatonfenyvesen. A tábor elsődleges célja az volt, hogy a szakkörökön elsajátított ismereteiket bővítsék a tehetséges diákok, nemcsak a gyakorlati foglakozások keretén belül, hanem az elméleti órákon is. A tábor szakmai vezetője Babainé Mikó Beáta pedagógus volt, aki  az egyéni tehetséggondozás mellett, csoportos feladatokkal ( pl. közös varrott falikép) is fejlesztette a diákok kreativitását. A három nap alatt a diákok sokfajta , már megismert és  új technikát gyakorolhattak: a szövést, a gyöngyszövést, a selyemfestést, a gravirozást, a festés- rajzolást , rongy-baba készítést stb. Az általuk készített vászontarisznyák, pénztárcák, gyöngyös karkötők, gravírozott fadobozkák, kispárnák, babák stb. , az esztétikai szépségükön kívül, funkcionálisan is használhatóak.

A napi több órás kézműves foglakozások után, természetesen a játékra és a Balaton parti sétára is sor került.


A foglakozások zavartalan lebonyolításában, a szabadidő  eltöltésében, a közös játékok és a szobánkénti színjátszó bemutatók koordinálásában  T. Molnár Gertrúd , a projekt szakmai felelőse volt a gyerekek segítője. A kreatív és jó hangulatú táborban született alkotásokból, valamint az eddigi szakkörökön elkészített munkákból való válogatást, szeptember 11-én , 17 órától mutatják be a diákok a  Marcali Kulturális Korzóban megrendezésre kerülő, közös kiállításukon.


Széchenyi 2020

szechenyi 2020 logo allo color RGB

Nemzeti Kulturális Alap

nka logo

Keressen minket Facebookon is!

Digitális Jólét Program Pont

Nyitvatartás

Kulturális Korzó

A 484/2020 (XI. 10.) kormányrendelet alapján a rendeletben meghatározott kivétellel tilos a közművelődési intézmények látogatása és e helyszíneken – az ott foglalkoztatottak kivételével – a tartózkodás. A rendelet értelmében a Kulturális Korzó 2020. november 11-től 30 napon át zárva tart.

Információ: 06 85 510 448

Elérhetőségek:

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ
8700 Marcali, Múzeum köz 2.
Tel: 06 85 510 448
E-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.