Marcali Cafe

Az Európa park játszóterére települt ki a művelődési központ Mozgó Kultúrháza. Huszárné Szőcs Andrea és Vigmondné Szalai Erika animátorok segítségével a gyerekek és szüleik kézműveskedhettek, társasjátékozhattak.

Csinát Lajos mesztegnyői fafaragó alkotásaiból nyílt kiállítás július 28-án a Kortárs Galériában.

A Künzelsau téri Kultúrablakban ezúttal retro romkocsma-hangulatot teremtett a művelődési központ.

A Művelődési Központ által szervezett KulTúrmix nyáresti programsorozat második előadásaként egy vidám kabarészínházi darabot láthatott a közönség a szabadtéri színpadon július 23-án este.

Július  17-re, Taszárra  kapott meghívást a Marcali Bajtársi Dalárda. A nagy katonai hagyományokkal rendelkező település önkormányzata “Honvédelmi Napot” szervezett,  melynek  kulturális programjában  lépett  fel  az  együttes. 

Gyermekszínházi előadással kezdődött a KulTúrmix nyári fesztiválsorozat a Marcali Művelődési Központ szervezésében.
A vidám, zenés mesejátékot a Görbe Tükör Társulat közreműködésével ingyenesen láthatta a közönség szombat délelőtt a Művelődési Házban.

A Dózsa utcai lakótelep játszóterére települ ki péntek délután a Marcali Művelődési Központ utazó szolgáltatása, a Mozgó Kultúrház.

A Marcali Művelődési Központ július 10-re (szombatra) szervezi Garázsvásárát a piactér fedett részén, 7:00 - 12:00 óráig.

Széchenyi 2020

szechenyi 2020 logo allo color RGB

Nemzeti Kulturális Alap

nka logo

Keressen minket Facebookon is!

Digitális Jólét Program Pont

Nyitvatartás

Kulturális Korzó

A 484/2020 (XI. 10.) kormányrendelet alapján a rendeletben meghatározott kivétellel tilos a közművelődési intézmények látogatása és e helyszíneken – az ott foglalkoztatottak kivételével – a tartózkodás. A rendelet értelmében a Kulturális Korzó 2020. november 11-től 30 napon át zárva tart.

Információ: 06 85 510 448

Elérhetőségek:

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ
8700 Marcali, Múzeum köz 2.
Tel: 06 85 510 448
E-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.