Marcali Cafe

A gombai játszótérre települt ki a művelődési központ Mozgó Kultúrháza. 

 

A Nyitott Pincék pályázat keretén belül a művelődési központ szervezésében június 26-án került megrendezésre a Fröccs és Háziszörp Fesztivál.

A Városi Fürdőben délután 15 órakor kezdődő rendezvényen élő koncerteket hallgathattak meg a programra látogatók, eközben hűsítő fröccsöt is fogyaszthatott ki-ki kedve szerint.

A Vince ABC mögötti játszótérre települt ki a művelődési központ Mozgó Kultúrháza. A Játszótéri Tekergő első állomásán Huszárné Szőcs Andrea és Vigmondné Szalai Erika animátorok segítségével a gyerekek és szüleik kézműveskedhettek, társasjátékozhattak.

Intézményünk nagy örömmel látta vendégül Gyömöre község delegációját június 15-én, akik egy konzorciumi pályázat keretében jöttek tanulmányútra a Marcali Művelődési Központhoz. Pályázati partnerként Sokorópátka és Szerecseny képviselői is bemutatkoztak.

A Szlovén Tisztek Szövetsége Lendvai Területi Szervezetének meghívására június 11-én, a Marcali Bajtársi Egyesület 7 fős küldöttsége látogatott Lendvára.

Június 12-én a „Nyitott Pincék” pályázat keretén belül valósult meg a Boros Ételek Fesztiválja a Városi Fürdőben. A Marcali Művelődési Központ és a Városi Fürdő szervezésében megvalósult program délelőtt 10 órától főzőversennyel kezdődött.

Júniustól a közösségépítés jegyében újra elindul a Marcali Művelődési Központ utazó szolgáltatása a város játszótereire. A Mozgó Kultúrház – kéthetente - péntek délutánonként járja a játszótereket, június 18-tól szeptember 10-ig. A Mozgó Kultúrházzal hét helyszínen találkozhatnak az érdeklődő gyerekek és szüleik.

A Marcali Művelődési Központ június 12-re (szombatra) szervezi  Garázsvásárát a piactér fedett részén, 7:00 - 12:00 óráig.

Széchenyi 2020

szechenyi 2020 logo allo color RGB

Nemzeti Kulturális Alap

nka logo

Keressen minket Facebookon is!

Digitális Jólét Program Pont

Nyitvatartás

Kulturális Korzó

A 484/2020 (XI. 10.) kormányrendelet alapján a rendeletben meghatározott kivétellel tilos a közművelődési intézmények látogatása és e helyszíneken – az ott foglalkoztatottak kivételével – a tartózkodás. A rendelet értelmében a Kulturális Korzó 2020. november 11-től 30 napon át zárva tart.

Információ: 06 85 510 448

Elérhetőségek:

Marcali Művelődési és Szabadidő Központ
8700 Marcali, Múzeum köz 2.
Tel: 06 85 510 448
E-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.